Szemző-maraton

Szemző-maraton

2016. május 20. 18h, BMC

A Szemző-maratonon a nyolcvanas évek elejétől máig terjedő időszak alkotásai hallhatók, illetve láthatók, amelyekben zene, film és beszélt szövegek a szerző szándéka szerint egységben jelennek meg. A koncert előadói, a Takarmánybázis Kreatív Zenei Laboratóriumának tagjai.
Szemző Tibor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán és a Moholy-Nagy Művészeti egyetemen tanult. Az utóbbi két évtizedben főként audio-vizuális műveket készít, amelyekben a beszélt szövegeknek és a különböző nyelveken megszólaló emberi hangoknak kiemelt jelentősége van. Előadóként a 180-as Csoporttal, illetve szólókoncertjei révén vált ismertté, 1987 és 2003 között 13 önálló albuma jelent meg főként angol kiadója gondozásában.

MŰSOR:

18:00 – 19:00
Cuba 
(1988/93)
Túlpart 
(1998)
Filmek és zene: Szemző Tibor
Két ritkán látható szigetfilm a 80-as 90-es évekből, melyek Kubában (CUBA, 8/16mm), illetve Japánban (TÚLPART 8/35mm) készültek. (filmvetítés élőzene nélkül)

19:00 – 20:00
Ez van!
 (2005) bemutató
Szöveg: Ottlik Géza
Film és zene: Szemző Tibor
Ottlik Géza hangjával, a Hajnali Háztetők ihlette Budapest-film
Közreműködik: Bajusznács Mihály, Balogh Enikő, Huszár Mihály, Ittzés Gergely, Pödör Bálint, Keresteš Szabolcs, Mizsei Zoltán, Szemző Tibor

»K« metszetek (2010 – ) hangversenytermi bemutató
Szöveg: Franz Kafka
Film és zene: Szemző Tibor
Soknyelvű Kafka-közelítés, Franz Kafka A császár üzenete című elbeszélésének interpretációi, valamint Kafka és utolsó szerelme, illetve utolsó barátja élethelyszíneinek mozgóképes bejárása.
Közreműködik: Gryllus Ábris, Huszár Mihály, Mizsei Zoltán, Pödör Bálint, Szemző Tibor

20:00 – 21:00
Vizi-csoda
 (1983)
Zene: Szemző Tibor
Fuvolákra és elektronikára írott darab a 180-as csoport idejéből a 80-as évek elejéről Ittzés Gergely előadásában.
Csoma-oratórium (2006) – kamara változat
Szöveg: Sári László
Film és zene: Szemző Tibor
A soknyelvű Csoma-közelítés kamara-változata Törőcsik Mari és Kéringer László közreműködésével.

21:00 – 22:00
Wittgenstein Tractatus 
(1991 – )
A mindig változó Tractatus Ludwig Wittgenstein különböző nyelveken és hangokon megszólaló szövegeivel és Forgács Péter filmjének részleteivel
Szöveg: Ludwig Wittgenstein
Film: Forgács Péter
Zene: Szemző Tibor
Közreműködik: Dudás Zsombor, Grencsó István, Huszár Mihály, Keresteš Szabolcs, Lázár Zsigmond, Mizsei Zoltán, Szemző Tibor, T. Bali

KÖZREMŰKÖDIK:

Törőcsik Mari – mesélő
Bajusznács Mihály – bariton szaxofon
Balogh Enikő – mélyhegedű, hang
Dudás Zsombor – ütőhangszerek
Gryllus Ábris – vetítés
Grencsó István – tenor szaxofon
Huszár Mihály – nagybőgő
Ittzés Gergely – fuvola
Kéringer László – ének
Keresteš Szabolcs – billentyűk
Lázár Zsigmond – hegedű
Lévai Viktor – elektronika
Mizsei Zoltán – billentyűk, hang
Pödör Bálint – ütőhangszerek
Regenye Zoltán – hangkeverés
Szemző Tibor – hang, basszusfuvola
Temesvári Balázs (T. Bali) – elektromos gitár

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap , Katlan Csoport, Sín Kulturális Központ

facebook

szemzo.org