Under500 fesztivál

under500

Az Under500 Fesztivál 2022. június 18-19-én harmadik alkalommal valósul meg az Artus Stúdióban!
Az U500 vállaltan kicsi és belátható, egy baráti-szakmai közeg mindenki számára nyitott ünnepe, amit egymásnak és nektek szervezünk. A szakma ismert alkotói, pályakezdő művészek és undeground csoportok egymás mellett szerepelnek. Az U500 programja a kezdetektől fogva a kortárstáncot és a performansz műfaját helyezi előtérbe, de összművészeti eseményként ezek határterületeit
, a zenét és a képzőművészetet is lefedi. Az U500 kifejezett célja, hogy azt a közösségi, egymást támogató és erősítő működést, amelyet a résztvevők életvitelszerűen végeznek, a közönség is átélhesse ezen a júniusi hétvégén. A nézők két nap alatt válogatott, már bemutatott előadásokat, új bemutatókat és work-in-progress darabokat nézhetnek meg koncentráltan. Az előadások után mindkét este zenei fellépők zárják majd a napot, ahova külön belépő is váltható.

IDŐPONT & HELYSZÍN
Június 18. szombat 13.00 – 00.00
Június 19. vasárnap 14.00 – 00.00

Artus Stúdió
1116 Budapest, Sztregova u. 7.

A FESZTIVÁLRÓL
Az Under500 fesztivált 2020-ban a szükség szülte, a résztvevő előadóknak ez volt az egyetlen lehetősége, hogy élő közönség előtt léphessenek fel két járvány hullám között. Az ekkor közösségileg szervezett esemény azóta alapvető igényként él tovább, idén harmadszorra rendezzük meg az Artus stúdióban. Az Under500-et egy önkéntes közösség szervezi, a fellépők jelképes honoráriumot kapnak, mindenki egyenlő módon. Elsődleges céljaink a közösségépítés, a láthatóság erősítése, a szakmai felelősségvállalás, a diskurzus-indítás és egy független platform biztosítása mindezekhez.

JEGYEK
Early bird: 4500 Ft (május 18-ig)
Napijegy: 6000 Ft
Diák/nyugdíjas napijegy: 4500 Ft (helyszínen felmutatott érvényes igazolvánnyal)
Támogatói napijegyek: 10.000 Ft / 20.000 Ft
Party jegy a zenei szekcióra (21.00 – 00.00): 2000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS - artus.jegy.hu

U500 STÁB
Szervezés: Hód Adrienn, Molnár András, Muskovics Gyula, Szabó Veronika, Szeri Viktor
Technika: Dézsi Kata
Adminisztráció: Partig-Kis Erika, Hitka Lili
Kommunikáció: Horváth Gideon
Grafika: Gryllus Ábris

KÜLÖN KÖSZÖNET
Artus Stúdió, Marton Janis, Payer Ferenc, MU Színház

TÁMOGATÓK
Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programja, Artus Stúdió

KOPRODUKCIÓS PARTNEREK
SÍN Művészeti Központ – RÉS program, OFF Alapítvány

______________________

RÉSZLETES NAPI BONTÁS:

SZOMBAT (június 18.)

Pop-up performanszok egész nap:
→ Karcos Pétra, Karcos Klára: Büfiztető (Karcos Pétra és Karcos Klára szórakoztató pop-up szolgáltatásai)
→ Nagy Csilla: Cipollina- a jósnő

13.00 – 13.50
→ WORKSHOP: OMOH MOVES LMBTQ+ INKLÚZÍV NÉPTÁNC MŰHELY // a workhopon való részvétel ingyenes
14.00 – 14.40
→ AHA: work in progress
(Eyassu-Vincze Barbara, Gláser Márton, Kacsó Imola, Kancsó Luca, Oláh Balázs, Piti Vivi, Zene: Porteleki Áron)
14.45 – 15.15
→ HODWORKS: based on ballett (working title)
15.30 – 16.05
→ Szabó Veronika: Szívkirálynő
15.30 – 16.30
→ Hollow: Paracosmic Friend
16.40 – 17.30
→ Horváth Attila: A kimondhatatlan jókedv játéka
17.30 – 18.15
→ Ateuqram (live set)
18.15 – 19.00
→ Alley Catss (live set)
19.00 – 20.00
→ Mezei Bence: BŰNBEESÉS: ’22 (Egzisztenciális Sci-Fi Mesejáték Két Részben)
→ 19.00 – 20.15 Dollár Papa Gyermekei: Orlando (filmvetítés)
20.15 – 20.45
→ Molnár Csaba: Ördög (munkacím)
21:00 – 22:00
→ VOGUE BALL – Rauhala Katja, Iulian Adrian Paragina, Leizeronok Yana, Pátkay Réke, Tóth Viktor, Omosigho Ndidi, Bar Sára, Sorosi Eszter, Zolotareva Ekaterina, Móritz Dániel

DJ SET (külön party jegy váltható):
22:00 – 0:00 Lazy Calm Raga

VASÁRNAP (Június 19.)

Pop-up performanszok egész nap:
→ Karcos Pétra, Karcos Klára: Büfiztető ((Karcos Pétra és Karcos Klára szórakoztató pop-up szolgáltatásai)
→ Nagy Csilla: Cipollina- a jósnő

14.00 – 14.45
→ WORKSHOP: Takács Ramóna, Botos Dániel/CHAD: GOAerobic-közösségi mozgásélmény// a workhopon való részvétel ingyenes
14.11 – 15.00
→ Börcsök Boglárka: The Art of Movement / A Mozdulat Művészete (Filmvetítés)
15.00 – 15.50
→ Kelemen Patrik: Cryptic Bodies Unplugged
16.05 – 16.35
→ Lukács Levente: A hosszútávfutó magányossága
17.00 – 18.00
→ Dányi Viktória & Furulyás Dóra: Hidden mom
18.30 – 19.40
→ Szenteczki Zita-Nemes Anna- Raubinek Lili: Saját drive
18.30 – 19.40
→ Ladjánszki Márta együttműködésben az előadótársakkal: UMARMUNG – Táncest Sorozat Meztelen Nézőkkel 50 perc + megosztás
20.00 – 21.00
→ Yinna (live set)
20.50 – 22.00
→ Szeri Viktor: Outsiders

LIVE MUSIC SETS (külön party jegy váltható):
22.00 – 23.00
→ Public Reptile (CAN)
23.00 – 0.00
→ Tsering

A képzőművészeti kiállítás az egész fesztivál alatt látható.