Pandóra lovasai

Cuhorka Emese és Molnár Csaba – Pandóra lovasai
Bemutató: 2023. február 2., h 20, Trafó

Cuhorka Emese és Molnár Csaba a Mestermunka és a Pandóra szelencéje című korábbi munkájukat formálják egy olyan táncszínházi előadássá, amelyben a testtel mint testkultúránk mestermunkájával, és a szónoklatok, a spekuláció, és az áltudományos jóslatok tömegekre gyakorolt hatásával foglalkoznak.

Ezen a fogvacogtató hideg estén, csontos kezeinkkel kifosztott tudatlanságunk réseibe nyúlva, kiemeljük Nektek kultúránk örökzöld igazgyöngyeit. A szónoki pozíció vonzerejét használva teremtjük meg a kritikára alkalmas teret, ahol az ítéletek egy kiállítás tárgyaivá merevednek. Mozgó képeslapok válogatása a közös tudatalattiból, az emberiség kimerevített állapotai, ritmusba szelidített révület, tánccá őrölt fájdalomcsillapítók, az összehasonlíthatatlanság emelkedett, páros magánya. A folyamatos tenni-hatni akarás vágtája, melynek szertartásos menetében a test csak szolgáló.
Többszólamú próféciával, szószátyár bölcseletekkel, révült szitkok záporával szállnak szembe a jó és a rossz különválasztásával. Helyette a szorgalom, a kudarc, a bűn, a szerencse, a becsület és a bűnhődés összemosásán dolgoznak. Az alkotók az emberiségre szabadult összes csapást formálják jelenlétük eszközévé. Isteni kinyilatkoztatások közvetítőiként ajánlják fel a remény csábító ajándékát. Testesítsétek meg félelmeiteket, mert az adhat nektek lelki boldogságot.

Cuhorka Emese és Molnár Csaba szabadúszó előadók és alkotók, 2010 óta dolgoznak együtt különböző formációkban. Munkáikban többnyire a szubkultúrákat értelmezik újra, vállaltan sarlatánkodva a színház eszközeivel.

Alkotók, előadók: Cuhorka Emese, Molnár Csaba
Zene: Gryllus Ábris, Csajkovszkij, Constanzo, Cortazar, Saint-Saens, Sosztakovics
Fény: Dézsi Kata
Produkciós partner: Katlan Csoport
Külön köszönet: Fülöp László, Horváth Máté, Muskovics Gyula, Mizsei Zoltán, Vass Csenge

Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Kortárs Alkotó Műhely, Műhely Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Kulturális és Innovációs Minisztérium

trafo-logo
muhelyalap NKA_csak_logo_rgb