
BODYLOTION CO-DANCE – LÉPÉSIDŐ
2017. január 11. 20 h, Trafó
facebook event
(Bemutató: 2014. május 4. Jurányi Közösségi Ház)
„Róják a nyolcasokat peckesen, felhúzott orral, akár a parádés lovak, róják andalogva, lágyan, sejtelmesen, ritmusra, fenékriszálva és direkt túljátszott, mechanikus mozdulatokkal. Róják üresen fókuszált tekintettel, a közönséggel pillanatnyi szemkontaktust keresve vagy egymással hamiskásan összemosolyogva, egyik ötlet szüli a másikat, míg egyszer csak csapzottan és némileg szétesve a földre rogynak; és mintha visszafelé kezdene forogni az idő kereke, háttal, hátrafelé mozogva kezdik maguk alá gyűrni a nyolcasokat, visszafutva egészen a boldog gyermekkorig, pajkos gyereklányként kipenderülve a végtelen időben.” Králl Csaba
A bodylotion co-dance két tagja: Arany Virág és Hadi Júlia, a Budapest Kortárstánc Főiskola egykori növendékei 2009-ben kezdtek együtt dolgozni. Előző munkáikban mint a Hallod?, Én Üzem, Kötelező haladási irány, Bodyscape, olyan valóságok kidolgozására törekedtek, ahol a mozgás, a zene és a látvány egyenlő szerepet játszik a színpadon, ahogy az alkotási folyamatban is.
A L é p é s I d ő, amelyért az alkotók 2015-ben Lábán-díjat kaptak, a változás észrevehetetlenségét járja körül. Hogyan érzékeljük a változást egy folyamatban? Van-e a változásnak megragadható pillanata? Vagy csak az eredményt vesszük észre, hogy már más lett? Mi segít észrevenni? Másokon, önmagunkon, az életünkön? Jelen lehet lenni a változásban? A darab rövidített időfragmentumokat ültet mozgásba, apró részletekből épít mozgásfolyamatot, mely az állandóság és változás állapotát ütközteti.
Alkotók, előadók: Arany Virág, Hadi Júlia
Zene: Sőrés Zsolt
Fény: Pete Orsolya
Fotó: Luka Trajković
Produkciós partner: Katlan Csoport
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány
bodylotion co-dance
Trailer
Százados László laudációja
Moravecz Orsolya interjúja
Interjú
Stepintime Maxi – Berlini fotók és Rituals videó ajánló